Rólam
Nagy Attila

Nagy Attila

Bizalom, jelenlét,
felelősségvállalás

Vállalkozásépítés mint legerősebb eszköz a személyes fejlődéshez

Filozófiám

Sokáig azt hittem én is, hogy az AI majd mindent megold. Gyorsabban ír, okosabban elemez, hatékonyabban szervez – és ez mind igaz.

De az ügyfeled nem azért választ téged, mert gyors vagy. Hanem mert megbízik benned. Mert ott vagy, amikor kell. Mert te vállalod a felelősséget azért, amit mondasz és teszel.

Ezt az AI nem tudja.

Nem tud bizalmat építeni szemkontaktussal. Nem tud megnyugtatni egy aggódó ügyfelet a telefonban. Nem tud kiállni egy döntés mellett, amikor nehéz.

Az Expert Flow-t azért hoztam létre, mert hiszek abban, hogy a te munkád értékesebb, mint valaha – ha lekerül róla az, ami elvonja a figyelmedet attól, amiben igazán jó vagy.

Az én történetem

Vállalkozásépítés mint legerősebb eszköz a személyes fejlődéshez

Kezdetek ahol minden elkezdődött

Középiskolás tesitanárom első nap kihívott megnézni egy rúdugró edzést – azt mondta, 'lesznek a pályán jó csajok is'. A csajokból nem lett semmi, de a rúdugrásba azonnal beleszerettem, és attól a naptól fogva 16 évig minden erről szólt.

Újratervezés a gyerekkortól indulva

A legjobb akartam lenni benne, olimpiáról álmodtam, és mindent beleadtam, amíg egy sérv véget nem vetett ennek az időszaknak. Az élsport lezárult – egyik napról a másikra új irányt kellett keresnem.

Ehhez visszamentem a gyerekkoromhoz: mi az, amit igazán szerettem csinálni, ami mindig is érdekelt, és amit életem végéig szívesen csinálnék.

Útkeresés zero waste & a filmipar

Sokáig kerestem azt az egy dolgot, amit egész életemben teljes erőbedobással tudnék csinálni úgy, mint régen a rúdugrást.

Kipróbáltam sok mindent: zero waste webshopot, textil körforgásos modellt, még a filmiparba is belekóstoltam.

Jelen ami ma mozgat

De bármerre is vitt az élet, végül mindig a vállalkozásépítésnél kötöttem ki – mert semmi más nem ad számomra ennyi kihívást és fejlődési lehetőséget egyszerre.

Ma már tudom, hogy ez az, amit igazán szeretek: értéket adni és támogatni mások fejlődését.

Akiket én szolgálok

Egyéni vállalkozók

Egyéni vállalkozóknak segítek, mert magam is az vagyok – ugyanazokkal a kérdésekkel, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdök, mint ők. Az elmúlt évek során rengeteg hibát követtem el és rossz döntéseket hoztam, és ezekből tanultam a legtöbbet.

Úgy gondolom, csak abban lehetek hiteles, amin magam is átmegyek. Én a saját utamat kínálom fel – azt a tudást és azokat a tapasztalatokat, amelyeket a hibáimból szűrtem le. Nem elvont elméletet, hanem azt, ami valóban működött, és azt is, ami nem.

Mások szolgálata

“A vállalkozás nem arról szól, hogy mit csinálsz vagy mit adsz el. Arról szól, hogy miért csinálod. Azok, akik másokat szolgálnak – nem önmaguk gazdagítása végett, hanem mert őszintén hisznek abban, hogy jobbá tehetik mások életét – ők azok, akik valódi és tartós hatást érnek el. Az üzleti élet legnagyobb titka nem a stratégia. A bizalom.”

— Simon Sinek
Néhány infó még rólam

Miért pont AI? Hogyan kerültél ebbe a világba?

Úgy, ahogy a legtöbben – a ChatGPT-vel kezdtem, és azt hittem, mindent meg fog oldani. Ráfizettem. Aztán találkoztam Nick Saraev és Nate Herk munkásságával, akik teljesen más szemszöget adtak. Nem az AI-t tették piedesztálra, hanem azt mutatták meg, hogyan lehet felelősen, etikusan és értelmesen használni. Nekem ez rezonált, mert azt szeretném, hogy az AI egy élhetőbb, fenntarthatóbb világot szolgáljon – ne csak gyorsabbat.

Mi volt a legnagyobb kudarc, amiből tanultál?

Azt hittem, az AI-jal le tudom rövidíteni az utat. Mindent IS rábíztam, amiket nem szabadott volna. Részben kíváncsiságból, részben lustaságból. A legnagyobb tanulság az volt, hogy az AI felnagyítja azt, akik vagyunk. Ha nem dolgozol saját magadon, az eszköz sem fog megmenteni. Nem lehet megkerülni a személyes fejlődést – az AI nem helyettesíti, csak felerősíti.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Szeretek erdőben sétálni, legtöbbször Hűvösvölgyben. Olvasok, sütök, főzök, és próbálok heti kétszer eljutni edzeni – nem mindig sikerül, de próbálom tartani. Rájöttem, hogy a legegyszerűbb dolgok a legjobbak.

Mit tanított neked a 16 év versenysport?

A rúdugrás volt az, amit mindennél jobban szerettem. Szerelem volt, 16 évig. Aztán egyik napról a másikra abba kellett hagynom. Évekbe telt, míg feldolgoztam. De megtanított arra, hogy egy nagy szerelem után jöhet a másik. Ahhoz viszont meg kell állni, le kell csendesedni, és időt kell adni magadnak. Visszamenni a gyökereinkhez, megtalálni, mi az, ami boldoggá tesz. Nálam évek kellettek hozzá. De megtaláltam.

Milyen szokásaid és furcsaságaid vannak?

Képtelen vagyok megenni a velőt. :) Viszont a rántott hús sült krumplival és uborkasalátával szerintem az emberiség egyik legnagyobb találmánya. Banános tiramisut csinálok, amiről szerényen állítom, hogy nagyon jó. A kedvenc édességem a habos mákos, amit senki nem tud úgy elkészíteni, mint anyum. Végül pedig, 2026-ban járunk, és én még nem ültem repülőn.

Beszéljünk a vállalkozásodról

30 perces konzultáció. Ingyenes. Kötöttségek nélkül.

Konzultáció